Van egy régi asztalos szabály (dogma?) ami szerint szíjácsot nem építünk be. Bár a napjainkban készülő bútorok között egyre kevesebb, ami fából készül, soha nem késő tisztába tenni egy-egy ilyen kérdést. (Ami nem is egy egyszerű választás az igen-nem, a jó és a rossz között.)

Korábban sem volt egyértelmű, hogy ki kell-e ejteni a geszten kívüli farészt. Erre utal például az, hogy a dió rönköt a régi mesterek is gyakran kéregben tartották egy évig, mielőtt felfűrészeltették. És ennek épp az volt az oka, hogy ez alatt az idő alatt a szíjács színe valamennyire hozzábarnult a fatest belső részéhez. Nem csinálták volna ezt, ha nem akarták volna felhasználni.

A posztban elmondom, hogy

• Mi a különbség a szíjács és a geszt között,
• mi indokolhatja a szíjács kihagyását,
• mi szól a mellett, hogy mégiscsak felhasználjuk,
• és hogy melyik az a hazai fafajta, aminek mindenképpen csak a gesztjét építhetjük be.

Nagyon röviden, csak a legszükségesebbekre kitérve összefoglalom, mi a szíjács és a geszt. (Hátha olyan is olvassa, aki nagyon új ezen a terepen.)
Az élő fában a tápanyagok szállítását a külső évgyűrűk végzik. A fatest belső, a bélhez közelebb eső évgyűrűiben a sejtek bizonyos fáknál elhalnak. Itt a sejtfalakba, és néha a sejtüregekbe is úgynevezett gesztesítő anyagok rakódnak. Ez a belső része a fának a geszt. Legtöbbször alacsonyabb nedvességtartalmú, tömörebb, néha sötétebb színű, mint a kéreghez közeli külső évgyűrűk által alkotott szíjács. Fafajtól, termőhelytől függően a rönk keresztmetszetének belső 1/3-ától a 4/5 -éig terjedhet.

Szíjács és geszt akácfánál;
Kép forrása:  Pixnio, Bicanski

A geszt-szíjács viszony szempontjából több különböző csoportokba tartoznak a fák. Van, amelyik fafaj nem tartalmaz gesztet, van, amelyik tartalmaz, de színben nem tér el a szíjácstól, és van természetesen olyan, ahol a geszt jól látható, sötét. E szerint egy alapvető csoportosítás:

• Színes gesztű fák – gesztfák (tölgy, dió, cseresznye, erdei fenyő, vörösfenyő). Jól látható, sötét gesztje van a fának.
• Érettfák - geszttel rendelkező, de színben egységes fák (mezei juhar, bükk, hárs, lucfenyő). Ezeknél is alacsonyabb nedvességtartalmú a belső rész, tömörebb, de a gesztesedés nem olyan mértékű, mint az előző csoportba tartozó fáknál. A geszt a színe alapján nem különíthető el szabad szemmel a szíjácstól.
• Szíjácsfák – a fatörzs belső évgyűrűi is részt vesznek a nedvkeringésben, nem halnak el a sejtek, így nem alakul ki geszt (hegyi juhar, korai juhar, éger).

A szíjács és a geszt tulajdonságainak a különbségével tisztában kell lennünk, amikor anyagot válogatunk egy bútor alkatrészeihez. A szíjács anyaga puhább, könnyebb, valamivel erősebben zsugorodik a száradáskor. Kevésbé tömör, könnyebben hajlítható. A különböző zsugorodási mérték miatt ragasztáshoz úgy kell forgatnunk (például egy asztallapnál) az anyagokat, hogy szíjácsot szíjácshoz, gesztet geszthez illesszünk. A geszt nem csak színesebb, de legtöbbször a fa rajzolata is erőteljesebb, látványosabb ezen a részen.

1. A szíjács alacsonyabb szilárdsága
2. Esztétikai és design megfontolások (szín, rajzolat miatt)
3. Egyes farontó bogarak, az utálatos kopogóbogár például, szívesebben költöznek a szíjácsba.

Én gyakran építettem be a bútorokba a dió, a szil, vagy a cseresznyefa világosabb részeit. Néha magabiztosan, néha kicsit vívódva. Aztán néhány szíjácstagadó kolléga kategorikus véleménye arra sarkallt, hogy érveket keressek pro és kontra. (Ezért is íródik ez a poszt.)
A fenti három pontot alapul véve leírom,miért alakult ki az a véleményem, hogy

a szíjácsra is használható bútoranyagként tekinthetünk.

Elismerve az előnyös, és figyelembe véve a hátrányos tulajdonságait.

Szíjács felhasználása cseresznyefa bútor frontfelületénél;
Kép forrása: Faktúra Bútor

Szilárdság, keménység (1.)

Ha felidézem, milyen fafatákból készítettem már bútort, eszembe jutnak azok az égerfából, vagy erdei (borovi) fenyőből készített tárgyak, amelyek évtizedek óta megbízhatóan szolgálják a gazdáikat. És nem hiszem, hogy akár az éger, akár az erdei fenyő keményebb, tömörebb anyag lenne, mint mondjuk a dió vagy a cseresznyefa szíjácsa. Másképp mondva: bármelyik lombosfa szíjácsa szilárdabb, mint a bútorkészítéshez szintén felhasznált lágylombos vagy fenyőfák anyaga.

És ha a műhelyemen kívülre nézek, akkor nem sokáig kell kutakodnom, hogy lucfenyőből készített bútort, ajtót, ablakot találjak. A lucfenyőnél pedig még a legpuhányabb lombosfa is tömörebb szíjácsot növeszt.

Próbáltam adatokat keresni arra, hogy milyen mértékbrn tér el a szíjács szilárdsága a gesztétől. Nem igazán találtam, sem a polcomon lévő szakkönyvekben, sem az interneten. Láttam viszont olyan tanulmányokat, amik éppen azt állítják, hogy valójában nincs lényeges eltérés a két farész mechanikai tulajdonságai, között. (Az akác, a mamutfenyő és a vörös cédrus kivételével, de azok amúgy sem jelentős bútorfák nálunk.) Püff… mégegy évszázados hiedelem megy a süllyesztőbe… Részletes hivatkozások a poszt végén, az „A” keretes anyagban.

Design, esztétika (2.)

De gustibus non est disputandum – sok közhelyet utálok, és ezt különösképpen. De erre az esetre mégis igaz. A tervező szándéka, a bútor rendeltetése, és ezek mellett még nagyjából végtelen számú tényező van, ami meghatározza, milyen színeket és rajzolatot akarunk látni. És a tervezői eszköztárban ott van az is, hogy kontrasztos, csíkos, vagy foltokban más-más színű felületeket alkalmazzunk.
Annyit még érdemes elmondani itt, hogy az erős kontraszt a szíjács és a geszt között általában nem tart sokáig. A frissen gyalult-csiszolt felületen még nagyon erősek lehetnek a színeltérések, de a fény és a levegőben levő oxigén hatására a világos szíjácsrészek már néhány hét után elkezdenek érni. Az árnyalatuk közelít a gesztéhez, kevésbé lesz erős az eltérés.

Gomba- és rovarkárosítók (3.)

Ha valahol, itt biztosan igaza van azoknak, akik azt mondják, a szíjács kevésbé ellenálló. Nem kell hozzá sem egyetem, sem túl sok gyakorlat, hogy észrevegyük: a gombák által okozott változások (elszíneződés, rosszabb esetben korhadás) mindig a szíjácsban jelennek meg először, sokszor át sem terjednek a gesztes részekre. Ugyanez igaz a fában lakó és az azt fogyasztó rovarokra is.
DE.
A gombakárosítók 20 %-os fanedvesség alatt nem élnek meg a fában. A házak belső tereiben, ahol a bútorok laknak, a fanedvesség 6-8 százalékra áll be, és még a szabadban, de fedél alatt tartott fában sem több 16-18 %-nál.
Vagyis ahhoz, hogy a bútorunk korhadni tudjon, rendszeresen locsolni kellene.
A rovarokra sajnos ez nem igaz, azok egy része pont ott érzi jól magát, ahol mi lakunk a bútorainkkal. De ha egy fedél alatt él velünk mondjuk a már említett kopogóbogár, akkor nem sokat segít rajtunk, hogy nincs szíjács a lakásban. Ha a bogár nem talál a cseresznyefa asztalban neki tetsző szíjácsot, akkor bele fog költözni az ablakba, a parkettába, a képkeretbe, a födémgerendába, a kárpitos bútorok fa részébe. Nem az ellene a megoldás, hogy csak gesztfát teszünk a bútorba, hanem a teljes kiirtás.
(Sajátos védekezés a farontó bogarak ellen, amit a napjainkban gombamód szaporodó társasházaknál látok: éhen halasztják őket. Műanyag az ajtó, az ablak, a bútor, de még a padló is. A szerencsétlen sorsú bogaraknak már csak a múzeumok maradnak.)

A tölgyfa szíjácsát viszont szigorúan le kell vágni az anyagokról, akármilyen célra is akarjuk felhasználni. Nem tudom, milyen gomba okozza és hogyan csinálja, de a tapasztalataim szerint a régi tölgy anyagok szíjácsa hosszú idő alatt - bármilyen környezetben is van - fehéren lekorhad. Ha valaki tud erről többet, vagy azt tudja, hogy tévedek, kommentelje ide a poszt alá.
Nemrég ugyanezt olvastam a vörösfenyő szíjácsáról is, de arról nincs saját tapasztalatom. Illetve annyi, hogy 2015. óta van nálunk a házban három fiók előlap szíjácsos vörösfenyőből, és láthatóan jól érzik magukat.

A válasz

Igen, eljutottunk a pontig, ahol

A rövid válaszom:

A tölgy szíjácsát soha ne használjuk fel, más esetekben pedig az eddig leírtak (és a gazdasági adottságok alapján) döntsünk. Én gyakran beválogatom. Hazai diónál szinte mindig, a fekete diónál néha. A cseresznyefának (ahogy a fekete diónak is) viszonylag keskeny a szíjácsa, színben sem sokat tesz hozzá a bútorhoz – általában kiejtem. De kicsit feljebb van egy kép egy íróasztalról, ahol jónak láttam szimmetrikusan beforgatni a fiókok előlapjába a cseresznye világos, bélsugarakkal szépen tükrözött részeit.
Olyan asztalossal viszont még nem találkoztam, aki a selymes fényű, hófehér hegyi juharról azt mondta volna, nem alkalmas bútorfának – pedig szíjácsfa. Az is elég erős kérdés, hogy a rendkívül drágán megvásárolt hazai dió deszkák-pallók kétharmadát tűzre akarjuk-e dobni. Vagy hogyan járunk el, ha mezei juharral dolgozunk, aminek van ugyan gesztje, de nem látszik?
Úgyhogy

a funkció, a design, az anyagiak és a saját ismeretei alapján. Aki ezek után is tanácstalan, az pedig olvassa el még egyszer ezt a posztot.

Kiegészítések:

 És végül néhány kép: