Asztalosszerkezetek

VIASZOLÁS 1.

A felület előkészítése (csiszolás)

2016. július 18. - faktura

 

Jó ideje tervezem, hogy a viaszolásról összeszedem az alapvető ismereteket, legalábbis amit én el tudok mondani róla. Elkezdtem, és azt látom, hogy bár egyszerűnek tűnik, de jóval szerteágazóbb a téma annál, hogy egy posztban a végére lehessen járni. Magát az alapot - natúr fafelület kezelése - három részre bontva felteszem ide, a szakmaibbnak szánt szerkezet blogra. És készítek egy "kompaktabb" változatot egyben, azok számára, akik nem akarnak elveszni a részletekben.Az kerül majd fel a faműves blogra.

bútorviaszolás

Alapvetés

A fa felületkezelése, akár természetes, akár szintetikus anyagokkal végezzük, hasonló elvek alapján működik. A megfelelő előkészítés (csiszolás, tisztítás) után felviszünk rá egy (vagy több) réteg folyékony, viszonylag keményre száradó anyagot. Ezt általában alapozásnak mondják. Ez beleköt a pórusokba, csökkenti a felszín nedvszívó képességét.
A megfelelően alapozott felületre lehet aztán felhordani a fedőréteget. Ez már – mivel ott az alapozó – nem szívódik bele a fába, a felületen marad, fényt, védelmet ad.
Vagyis három műveletet kell elvégeznünk:

- A felület előkészítését - erről szól ez a poszt
- Az alapozást - erről olvashatsz ITT
- A fedőréteg felvitelét -erről pedig ITT írok

 Viaszolás 1. - a felület előkészítése

Ha nincs a kezelendő tárgyunkon semmi rendkívüli – extra gyantatartalom, olajfolt, kisördög – ez a művelet egyet jelent a csiszolással.

A nagyon alapos csiszolással. Ha barkácsáruházban vett, előkészített fa lapokkal dolgozunk, akkor sem úszhatjuk meg ezt. Gyalult felületnél pedig főleg nem. A gyalulás minőségétől függően kezdjük, durvább, majd egyre finomabb csiszolópapírral megdolgozni a felületet.

A csiszolóanyagok számozása úgy fest, hogy minél magasabb számjegy jelöli, annál finomabb felületet ad.

Alapszabály, hogy a szemcsemérettel úgy ugrunk, hogy a durva papír számának a másfélszerese a következő fokozat finomsága. Ennek megfelelően én például a 80 – 120 – 180 alap-hármast alkalmazom első nekifutásra.

A kézi szalagcsiszoló gép nem igazán alkalmas finom felület készítéséhez. Jobban megfelelnek a célnak a vibrációs, vagy leginkább az excenteres kisgépek. Illetve persze a profi műhelyekben található „nagy” szalag- és kontaktcsiszoló gépek. De a kézi csiszolást nehéz elkerülni, a lekerekítések, élek megmunkálásához szinte biztosan fáradoznunk kell valamennyit.

A kézi csiszoláshoz mindenképpen szükségünk lesz egy csiszolófára. Ez valójában egy tetszőleges anyagból készült, marokba illő hasáb, aminek az egyik lapjára ragasztottak egy 4-6 mm vastag kemény parafa vagy filc réteget. Hacsak nem az egész parafából van. A rugalmas réteg fontos, nem helyettesíthető az eszköz egy csupasz fadarabbal. Kaphatók egészen futurisztikus csodák is, rugós, tépőzáras, egyéb felfogatással. Illetve van egy ezzel foglalkozó bejegyzés a Hobbiasztalos blogon.


csiszolófa

Csiszolás közben – ha kézzel végezzük – el kell fáradni. Ha nem izzadsz meg, az azt jelenti, hogy csak simogatod az anyagot, de nem végzel munkát. Szilárd alapra kell tenni a fát, és neki kell feszülni a csiszolóeszközzel.

Érdemes a munkaasztalra filcet, régi szőnyegdarabot, vagy egy elhasznált pokrócot teríteni, hogy az esetleges szennyeződések ne karcoljanak, ne nyomódhassanak bele az anyag felületébe.

Nos, ezen a képen nincs alátét az anyag alatt - viszont láthatjuk, hogyan használjuk a csiszolófát.

csiszolófa
Maradjunk az általam alkalmazott hármasnál (80-120-180). Minden fázisban addig kell dolgozni (szálirányban), amíg az előző nyomai eltűnnek. Vagyis az első csiszolásnak a gyalulást kell felülírni, a 120-as papírral a 80-as karcolásait kell lesimítanunk, a 180-as pedig már egész kellemes felületet ad, tapintásra és ránézésre is. Keményfánál, ha sietünk, ez már majdnem elég is. Bár jobb az eredmény, ha itt nem állunk meg.

Puhafánál (a fenyőféléken kívül ide sorolandó az éger, a hárs, a nyárfa, de még a lazább szövetű cseresznye is) pedig mindenképpen tovább kell mennünk. Vízzel. A csiszolópapír szemcséi, mint apró kések, simára vágják a felszíni farostok jó részét. De mindig maradnak olyan rostok, amiket egyszerűen visszanyomnak a felületbe. Ezek idővel mindenképpen kiemelkednek. Ha bevizezzük a felszínt, akkor egész hamar. Vízbe mártott, majd kifacsart szivaccsal töröljük át a fát. Hagyjuk megszáradni, és simítsuk végig: meg fogunk lepődni, milyen sprőd lesz megint az imént még üveg simaságú felület. Újra csiszoljuk meg 180-as papírral – ez után érezhetően finomabb felszínt kapunk, mint korábban. Ha ráérünk, ezt (vizezés + finom csiszolás) többször megismételhetjük. Ha jól végeztük a dolgunkat, a fafelület már most annyira sima, hogy fény felé fordítva finoman tükröződik. Ha örömet akarunk szerezni magunknak, átdörzsöljük csiszolószivaccsal is – és valószínűtlenül sima anyagot kapunk.
A képen egy kész, megcsiszolt, olajozásra előkészített szerkezet látható:

fa viaszolása

És még egy tipp a végére: bár azt írtam, szálirányban csiszolunk, ha induláskor sérült, karcos, erősen gyalunyomos a felület, a durva papírral először a szálirányhoz képest 45°-os irányban dolgozzunk. Aztán ha a kezdeti hibákat, benyomódásokat eltüntettük, folytathatjuk a munkát a szálakkal párhuzamosan, amíg a 45°-os karcolásokat ki nem csiszoljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerkezet.blog.hu/api/trackback/id/tr948821330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.