Annyi mindennel lehetne kezdeni, hogy nem is tudnám, hova kapjak. Nem tudnám, ha nem egy padládát készítenék, amin az ülőfelület három, külön-külön felnyíló lap lesz. Azokat pedig merevíteni kell, mert egy 350 mm széles deszka, bármennyire gondosan forgatom is össze az anyagot, vetemedik. Főleg, ha szilfából van. Másrészt pedig egy sűrűn látogatott (ti.: általam sűrűn...) angol fórumon a minap kísértem végig egy polémiát a gyúrótábla merevítéséről. Olvastam újat, rövidesen meg is osztom.
Tehát: ha lap, akkor merevítjük. (Az összeforgatásról itt írok.) Ha nem tesszük, szinte biztos, hogy görbülni fog. Itt átkozom el azokat a bútorcsinálókat, akik nem átallanak tömör fa lapot ajtóként alkalmazni, mindenféle merevítés nélkül. Másutt írtam már a "parkettamintás" fenyőlapokból bútort építőkről, más okból kritizálva őket. A lényeg: azért találták ki a keret-betétes ajtókat, mert EGY LAPBÓL készítve NEM MŰKÖDNEK.
Az egyik lehetőség a merevítésre a fejelőléc. (Rajztábláknál, gyúródeszkáknál, asztallapoknál alkalmazták-alkalmazzák elsősorban.) A lap két végére, merőleges száliránnyal egy-egy anyagot erősítünk. Árokcsapos (nútféderes, árokeresztékes) illesztéssel kötjük oda - de ez nem elég. Ez a kötés arra jó, hogy a merev fejelőléc ne engedje vetemedni a közbülső lapot. Meg sem ragaszthatjuk, csak a közepén.
Miért is?
Hát mert a fejelőléc hosszirányával párhuzamosan a lap keresztiránya (sugár- vagy húrirány) fut. A hosszirányú zsugorodás 0,3-0,5 % között van, sugár és húrirányba ennek kb 10, illetve 20 szorosát képes produkálni a fa. Azaz ha összeragasztunk két ennyire más mértékben mozgó anyagot, vagy a ragasztás enged el, de láthatunk olyat is, hogy a merevített lap közepén támad repedés. (Ezért sem jó lapmerevítés, ha keresztbe csavarozunk-ragasztunk egy hevedert.)
De visszatérek oda, hogy az árokcsap nem elég. Egy 22-24 mm vastag anyagnál a csap kb 8 x 8 vagy 8 x 10 mm-es. Ez nem képes nagyobb terhelést felvenni, letörhet. Ezért a merevítő léc közepére egy keskenyebb átmenő csapot is teszünk. És ha már átmenő, akkor kihasználjuk az alkalmat és meg is ékeljük. Én nem szoktam kibírni, hogy ne eltérő színű fából készítsem az éket. Szívet melengető szépsége van egy jó arányú és szépen megmunkált, láthatóvá tett szerkezeti elemnek.
Az angolok mindezt nem átmenő csappal oldják meg, erről is van kép.
A középső csapokat szorosan rögzítik, faszeggel. Esetleg úgy, hogy a faszeg ráhúzza a réses darabot a csapra. (A csapba fúrt lyuk közelebb van a vállhoz. Érdemes beütni a képkeresőbe a "draw bored tenon" kifejezést, érdekes dolgok jönnek.) A szélső csapokra pedig oválfurat kerül, hogy a lap tudjon zsugorodni-dagadni. Természetesen csak a középső két csapot ragasztják.
És egy kép a gyakorlati alkalmazásról: Jacob Butler asztala, Angliából.
Remélem, hamarosan sort tuduk keríteni rá, hogy Butler úr egy fórumhozzászólására alapozva leírjam, hogyan készíti ő ezt a szerkezetet, kéziszerszámokkal. Itt jegyzem meg, lenyűgöző kultúrája van náluk a szerszámoknak.
És z is várható, hogy az én műhelyemből is jönnek fotók, a feljebb említett pad lapjainak a készítéséről.
Ennyit most, folyt. köv.
Ps.:
Két dolog, ami még eszembe jutott:
- Ha a merevítés felrakása után szalagcsiszolóval munkálom meg a felületet, a fejelőlécet két hajszálnyival erősebbre (vastagabbra) gyalulom ki, mint a lapot magát. A géppel így könnyebb síkba csiszolni. Ugyanígy járok el akkor is, ha kézigyaluval illesztem a síkokat. (Szabad vitatkozni erről!)
- Hozzáértőnek ezt nem kell elmondani, de hátha nem csak azok olvassák: az átmenő csapot természetesen kicsit (~2 mm, vagy több) hosszabbra hagyom, mint a fejelőléc szélessége. Így a csapvég kiáll a merevítő éléből. Ékelés után szintbe lehet gyalulni.